澳门永利赌场网站-永利赌场开户-娱乐城开户送真钱200

ELTE Konfuciusz Intézet
Date of Establishment:
A 2006-ban alapított ELTE Konfuciusz Intézet az els? hazai Konfuciusz Intézet. Célja a kínai nyelv oktatása, a kínai kultúra népszer?sítése, valamint a Kínával foglalkozó tudományos munka fejl?désének el?segítése. 2007-ben és 2013-ban elnyerte a "Kiváló Konfuciusz Intézet”, 2015-ben pedig a "Modell Konfuciusz Intézet" címet. 2011-ben Dr. Hamar Imrét, az Intézet igazgatóját ?Kiváló Konfuciusz Intézet Igazgató” kitüntetésben részesítették. 2014-ben megnyílt a K?zép- és Kelet-európai Tanárképz? K?zpontja, amely a régió helyi kínai nyelvtanárainak képzésére szolgál. Az Intézet "Kínai nyelvk?nyv magyaroknak" cím? tank?nyvsorozata a hazai általános és k?zépiskolai kínai nyelvoktatás els? számú tank?nyve. 2017-ben a Dr. Hamar Imre által szerkesztett Kínai-magyar szótárt Orbán Viktor minisztereln?k adta át Li Keqiang minisztereln?knek. Az Intézetben jelenleg 28 kínai oktató, valamint 6 magyar munkatárs dolgozik. Az Intézet a modulos órákon kívül egyetemeken, k?zép- és általános iskolákban, valamint a magyar kormányzati szervek, vállalatok, valamint az egyéni tanulók számára is kínál kínai nyelvtanfolyamokat. 34 oktatási k?zpontja és 2400 hallgatója van. Mindezek mellett kulturális tanfolyamokat (például taiji, kalligráfia) is szervez, valamint évente átlagosan t?bb mint 50 kulturális eseményt és 10 tudományos el?adást tart, amelyen ?sszesen t?bb mint 16 000 látogató vesz részt. Az Intézet HSK, YCT, BCT és MCT vizsgáin átlagosan évente 800 vizsgázó vesz részt.

聯(lián)系我們

Contact Us

關(guān)注我們
Follow Us
  • Tel.

    +3614116597

  • Web Address

    http://www.konfuciuszintezet.hu/

  • Email

    [email protected]

  • Address

    Budapest, Múzeum krt. 4/F, I. 16.

  • Zip Code

    1088

Follow Us

特色及重點(diǎn)項(xiàng)目

Distinctive and Key Programs

      Konfuciusz Nap
      Minden évben Konfuciusz születésének évfordulóján a kínai kulturális intézmények világszerte együtt ünneplik ezt a napot. Az ELTE Konfuciusz Intézet is minden évben számos kulturális és m?vészeti programmal készül a helyiek számára Konfuciusz születésnapján, mint például koncertek, harcm?vészeti el?adások, ókori viselet bemutatók és kulturális el?adások. A résztvev?k olyan kulturális élményprojekteket is megtapasztalhatnak, mint a kínai kalligráfia és a kínai teaszertartás a Konfuciusz Intézet tanárainak k?zrem?k?désével.
        Elrajtolt a Konfuciusz Konyhája: élmények a Kínai Konyha Varázslatából
        Nagy izgalommal jelentjük be, hogy elindítottuk YouTube csatornánkon belül, Konfuciusz Konyhája néven a kínai konyha varázslatos világát bemutató videósorozatunkat! Az els? epizódban Li Denggui, az ELTE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója a k?nny?, ízletes dinsztelt padlizsánt elkészítését mutatja be.A Konfuciusz Konyhája projekt kiemelked? fontosságú az ELTE Konfuciusz Intézet életében, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon sokan érdekl?dnek a kínai gasztronómia iránt, és vágynak az autentikus kínai ízekre. A videósorozat során az egyszer?en elkészíthet? ételekt?l az id?igényesebb kül?nlegességekig igyekszünk bemutatni az autentikus kínai konyha sokszín? világát.
          A Kínai Negyeddel Való Együttm?k?désünk Bemutatása
          Az ELTE Konfuciusz Intézet az évek során a helyi kínai k?z?sségt?l is komoly segítséget kapott oktatótevékenységéhez. Budapest X. kerületében él a helyi kínai k?z?sség, mely aktívan támogatja a kínai nyelv oktatását. A Magyarországon él? kínaiak k?z?ssége taneszk?z?kkel, ingyenes szállással és pénzügyi támogatással járul hozzá Intézetünk munkájához. Ugyanígy az ELTE Konfuciusz Intézet is támogatja a helyi kínai k?z?sséget. Intézetünk tanárai és diákjai már második éve támogatják a kínai negyed tevékenységeit és el?adásait. A változatos kínai kultúrát bemutató el?adások pedig mély benyomást tesznek a helyi k?z?sségekre, ezzel is meger?sítve valamint tovább mélyítve a két nép k?zti barátságot.
            Madár- és kisállatfestészet és Taiji kurzusaink bemutatása
            Az ELTE Konfuciusz Intézet hagyományos kulturális programsorozatának népszer? tanfolyamai a Taiji és a Madár- és kisállatfestészet. Mindkét kurzust helyi tanárok tartják. Intézetünk vezet? harcm?vészeti tanára K?vér Kristóf, Wushu oktató, a m?vészeti kurzusokat pedig Horváth Janisz, Kalligráfus, tipográfus tartja. A harcm?vészeti oktatás nyolc éve zajlik Intézetünkben, a madár- és kisállatfest? tanfolyamot pedig három éve indítottuk. Mind a taiji, mind a festészet kurzusaink t?retlen népszer?ségnek ?rvendenek, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy évr?l évre egyre t?bben csatlakoznak. A Konfuciusz Intézet megalapítása óta számos magyar emberhez hozta k?zel Kínát, 16 éves megalapítása óta, visszajáró látogatói vannak Intézetünknek. A legkül?nb?z?bb korosztályokból csatlakoznak hozzánk, akik kulturális programjaink révén jól ismerik és szeretik a hagyományos kínai kultúrát, jártasak a harcm?vészetben, ismerik sárkány- és oroszlántánc hagyományát, affinitásuk van a kalligráfiához és a kínai festészethez. Magyar dolgozóink az el?bb említett kulturális programok által igyekeznek bemutatni a kínai kultúrát a helyi k?z?sség számára.
              A K?zép- és Kelet-Európai Regionális Tanárképz? K?zpont bemutatása
              A K?zpont célja, hogy az ELTE Konfuciusz Intézet kulcsfontosságú szerepet t?lts?n be a régióban, hogy ?sszehozza a k?zép-kelet-európai országok helyi kínai nyelvtanárait, platformot biztosítson számukra a kommunikációhoz és a tanuláshoz, hatékonyabban népszer?sítse a kínai nyelvoktatást és a kínai kultúrát, valamint tovább fejlessze és javítsa a k?zép-kelet-európai országok helyi kínai nyelvtanárainak oktatói képességeit és munkájuk színvonalát, ezáltal javítva a kínai nyelvoktatás min?ségét a k?zép-kelet-európai régió egészében. A K?zpont megalakulása óta kilenc sikeres képzést szervezett a régió kínai nyelvtanárai számára, azaz els?sorban a k?zép- és kelet-európai Konfuciusz Intézetek oktatóinak és ?nkénteseinek. A képzésre az említett régió 18 országából érkeztek, ami az elmúlt kilenc képzést illet?en ?sszes k?zel 500 résztvev?t jelent. Az ELTE Konfuciusz Intézet továbbra is támogatja a kelet-európai kínai oktató szervezetek k?z?tti együttm?k?dést és csereprogramot, megosztja az er?forrásokat, valamint er?síti és fenntartja a kelet-európai kínai oktatóintézetek k?z?tti szoros kapcsolatokat.
            Contacts
            Address: No. 15 Xueyuan Road, Haidian District, Beijing, China
            Tel.: 86-10-63240618
            Fax: 86-10-63240616
            Zip Code: 100083
            Email: [email protected]
            返回頂部